Hírlevél feliratkozás
Berze Dezsőné vagyok. Képzettségem szerint távközlési mérnök, kontroller. Nyugdíjba vonulásom előtt piaci elemzőként, de már nagyon régen alkalmazottként dolgoztam. Lehet, hogy megszoktam, bár elég önálló vagyok s szeretem magam eldönteni, hogy mikor mit tegyek.
Jó néhány évvel ezelőtt egy régi iskolatársam megtalált egy MLM üzlettel. Nagyon megtetszett. Elsősorban az emberi kapcsolatok fejlesztését szolgáló módszer: a különbségtétel pl. a motiválás és manipulálás között. Megtanultam, hogy az emberek döntő többsége nagyon jó emberismerő. Ha manipulálni kezdik, védekezik ellene. Jól neveltek, nem akarnak megbántani szándékosan másokat, s ha nincs szükségük arra, amit ajánlok, visszahúzódnak s elfogadhatónak gondolt magyarázatot adnak erre. Én meg összezavarodtam. Nem hisznek nekem? Dehogynem, de egy bizalmatlansággal teli világban óvatosak és ők is önállóak és maguk szeretik eldönteni, hogy mit tegyenek. Figyelő szempár nélkül. Az üzleti ügyetlenkedéseim alatt nemcsak profi üzletemberekkel, hanem különleges barátokkal hozott össze a sors. Közöttük azzal a kiváló hölggyel is, akitől a ganoderma gombáról hallottam. Barátok lettünk.
Korábban, ha valaki ajánlott valamit, bármit, reflex-szerűen arra gondoltam: milyen érdeke fűződhet ehhez? Lassan megtanultam: az érdek önmagában nem baj, lehet az közös is. Az üzlet is akkor üzlet, ha a felek elégedettek, ha a fizetett érték és a kapott termék értéke megegyezik. De ezt mindenki saját maga dönthesse el. Elvégre szabad akarattal születtünk.
Eddig azt hiszem nem sokban különbözik az életem másokétól. Talán abban sem, hogy a kávézás „szenvedélyének” hódolunk. Na az enyém attól „szenvedély”,hogy a reggelente néhány keksszel fogyasztott kávét a kutyáink társaságában költöm el. (Korábban a férjemnek vittem az ágyba a frissen lefőtt kávét némi sütemény és narancslé társaságában.) De a lenyomhatatlan alsóvérnyomás érték megfosztotta őt ettől a viszonylag rövid ideje bevezetett „kényelemtől” és a kávétól. Mostanában a kutyákkal kávézom, ülnek előttem és lesik a kezem mozgását, ahogy a kekszből egy-egy morzsát letörök (merthogy nekik tilos lenne kekszet enni). S úgy kapják be a foguk tizedét sem kitevő falatot, mintha a legfinomabb velős csont lenne. Még rágják is ! Hát persze a gazditól van. A vérnyomásom már kezdett felkúszni nekem is a korommal (vagy a korral? ) együtt, de nehezen mondtam volna le erről a reggeli élményről. Azt gondolom, hogy nem is kell. Most már a ganoderma kávé illatára jeleznek a kutyák a bejárati ajtón, hogy itt vagyunk, kérjük a morzsákat. Korábban azt irtam: „Abban is biztos vagyok, hogy nemsokára aggodalom nélkül vihetem az uramnak újra ágyba a reggeli kávéját.” Bár még szedi gyógyszereit, de már újra kávézhat, s válogat a különböző ganodermás termékek között. S ha idővel a kapszulák jótékony hatása is meghozza az eredményt, talán elhagyhatók lesznek a gyomrot próbára tevő gyógyszerek. S ha emellett mások egészségének a megőrzéséhez hozzájárulhatok, azokéhoz, akik rajtam keresztül megismerkedhetnek ennek a csodálatos Isten által teremtett gombának a jótékony hatásaival, s ez még jövedelmet is biztosít, s kiegészül a nyugdíj, akkor úgy gondolom, hogy az érték-érték egyensúly egyre magasabb szinten áll majd be.
Ezt kívánom minden kedves ganoderma fogyasztónak!
Berze Dezsőné Hédi
© Copyright DXN Hungary 2009.
Az oldalon található képek, szövegek, hanganyagok további felhasználása kizárólag az oldal tulajdonosának írásos engedélyével lehetséges.